17 órás Ryanair késés – eddig!

– tárggyal kapott e-mailt a Telex egy magára csak vesztegelő Ryanair-utasként hivatkozó olvasótól, aki több utassal egyetemben jelenleg is a velencei Treviso reptéren vár arra, hogy végre hazajusson. Az olvasó azt írta, hogy tegnap este 21.30-kor indult volna a gépük Trevisóból Budapestre, de a rossz időjárási körülmények miatt csak később, 22.30 körül tudták fel engedni az utasokat gépre.

Ekkor 22.50-es indulás szerepelt a kivetítőn. A rendkívül lassú és körülményes lebonyolítás ellenére kb. 22.50-re mindenki a gépen volt. A pilóta ekkor jelezte, hogy kevés az idő, mert 11-kor zár a reptér.Ennek ellenére 11 körül elkezdtünk kigurulni, hogy néhány méter megtétele után vissza guruljunk a start pozícióba. A biztonsági övek becsatolását jelző lámpa kialudt, ekkor sejtettem, hogy gond van. Így is történt: a pilóta bemondta, hogy mivel 11 óra elmúlt 8-9 perccel, nem fogunk tudni felszállni. Döbbent csend, majd csalódott moraj hallatszott

– részletezi a levélben. Miután az emberek kiszálltak a gépből, visszaterelték őket a reptér épületébe, arról azonban nem kaptak tájékoztatást, hogyan tovább. A levélíró szerint 23.49-kor kaptak a légitársaságtól egy üzenetet, miszerint sajnálják a történteket, és mivel több járat is késik, ezért nincs szabad szállás Treviso közelében. Az utasoknak saját maguknak kell gondoskodniuk arról, hol töltik az éjszakát, de persze a szállás költségeket később visszatérítik majd.

Erről számolt be egy másik, szintén a Treviso repterén ragadt utas, aki a Telex kérdésére azt mondta, hogy sokan próbáltak taxit fogni és szállást keresni 40 kilométerrel arrébb, de többen kénytelenek voltak a reptéren, a kapuknál éjszakázni, a földön és a székeken aludtak, majd hajnali négykor kizavarták őket a rendőrök.

Reggel 8-ig vártunk a bejáratnál, majd fél 11 magasságában visszaengedtek minket a kapuhoz. Körülbelül 200-250-en lehetünk most itt. Van, aki kisbabával, de van egy Parkinson-kóros idős úr is. Éjszaka kaptunk egy újabb üzenetet, hogy 14-kor száll fel a gépünk, amiből 16 óra lett, most úgy tűnik, hogy 18-kor fogunk indulni

– tette hozzá Krisztina, aki szerint az ügyfélszolgálatot nem lehet elérni, az emberek kétségbe vannak esve, félnek, hogy soha nem jutnak haza.

Nincs alternatíva, néztem a Flixbuszt is, de az sem olcsó, és az is még egy 14-15 órás út hazafele. Engem már a sírás kerülget.

-ha szállást nem is, a levélíró szerint 20 euró értékben kaptak étel és italt kuponokat, amiből egy reptéren maximum egy szendvicset és egy kólát tudtak venni.