Nemzetközi sétálóutcává torzultak a dűlőutak az ásotthalmi polgármester szerint. Papp Renáta közösségi oldalán ír arról, hogy 50–60 fős csoportokban mozognak az illegális bevándorlók, egy éjszaka alatt pedig több tucatnyi csempészjármű fordul meg a településen, eközben kedden csak az ásotthalmi polgárőrség 157 főt tartóztatott fel, közölte a szegeder.hu.

Állítja, folyamatosak a lövések a határ túloldalán, amit az ásotthalmiak is hallanak.

„Kijelentjük, a határvédelem – az itt teljesítő egységek jelenléte mellett, de – összeomlott.”

Papp egy videót is mellékelt posztjához, mely egy biztonsági kamera felvétele, és állítólag az látható rajta, ahogyan a fent leírtak szerint, egy ásotthalmi dűlőúton nagy létszámú migránscsapat vonul a sötétben.

„Már nem tölti be azt a védelmi szerepet a határkerítés, amiért létesítették” – ezt már a Délmagyarországnak nyilatkozta a polgármester, nem sokkal posztjának kikerülése után. Papp szerint egyértelmű, hogy amikor egyszerre több helyen támadják a kerítést, a rendvédelmi szervek sem tudnak mindenhol ott lenni.

Úgy érzi, a helyzet augusztus óta folyamatosan romlik, a külterületi tanyavilág, az erdő és a dűlőutak mellett mostanra már belterületen is rendszeresen vannak rendőri akciók. A lakosok fegyverropogást is egyre többször hallanak, jellemzően csak a szerb oldalon, de állítólag érkezett már bejelentés arról is, hogy az 55-ös út felől hallani lövéseket.

A polgármester szerint egyrészt az élőerős védelmet kellene megerősíteni, vagyis a honvédség kirendelése, a polgárőrség újraszervezése. „Az nem megoldás, hogy a migránsokat visszaviszik a határ túloldalára, hiszen még aznap vagy másnap újra próbálkoznak. És az embercsempészeket sem tartja vissza a kitoloncolás vagy a rövid ideig tartó fogvatartás” – fogalmazott a megyei lapnak.

Állítja, több tősgyökeres családban már felmerült, hogy ha nem változik a helyzet, elköltöznek, és egyre több jelzés érkezik arról is, hogy tüntetést szerveznek.