A 90+2. percig vezetett a Topolyai Sport Club a lučani Mladost vendégeként, de utána a TSC-t is megjárt Janko Tumbasević fejesével a hazaiaknak sikerült egyenlíteniük a Szerb Szuperliga tizedik fordulójában, így a találkozó 1:1-es döntetlennel ért véget.

A vendégek a 29. percben szerezték meg a vezetést, amikor Jovanović hajszálpontos beadását Marko Pantović nyolc méterről a kapu jobb oldalába fejelte, a hazai kapusnak esélye sem volt hárítani a remekül helyezett fejest. A 90+2. percben Tumbasević, a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa fejesgóllal egyenlített.

A TSC nyolc mérkőzésen húsz pontot gyűjtött, s az első helyen áll, azzal, hogy a 19 pontos Partizan egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A topolyaiak csütörtökön a görög Olimpiakosz ellen lépnek pályára a TSC Arénában az Európa-liga A csoportjának második fordulójában.