Immár 44 napja tart Montenegróban a semmittevési verseny: már csak három bajnok küzd a leglustábbik titulusáért és az azzal járó ezereurós nyereményért. Mivel mindhárom jelölt montenegrói, immár bizonyos, hogy bajnoki cím Montenegróban marad, közölte az N1.

A Plužin melletti Brezna településen található etnofaluban zajló megmérettetés a végéhez közeledik: már csak két hölgy és egy férfi lustálkodik.

Boris Krunić, az etnofalu menedzsere közölte, hogy a szerbiai versenyző pénteken este adta fel a küzdelmet, így két nikšići hölgy és egy mojkovaci férfi maradt versenyben. „Már nem is a pénznyereményről van szó, már pszichikai küzdelemről van szó, az ezer euró elveszítette értelmét” – mondta a menedzser.

A versenyzők nyolcóránként 15 perces pihenést tarthatnak a semmittevésben, ilyenkor zuhanyoznak, elmennek mosdóba, van, aki még egy kicsit edz is.