Harmadik napja tüntettek vasárnap útlezárásokkal bányászok és szénerőművek dolgozói Bulgáriában a tiszta energiákra való átállás ellen, amelynek keretében 2038-ig bezárnák a szénbányákat és a széntüzelésű hőerőműveket az országban.

A tüntetők továbbra sem hajlandók hallani a június eleje óta hivatalban lévő Nyikolaj Denkov miniszterelnök kormányának erre vonatkozó terveiről. Az ország délkeleti és délnyugati bányavidékén a demonstrálók képviselői elutasították a kormányfő Szófiába szóló meghívását – közölte Dimitar Manolov szakszervezeti vezető.

A pénteken kezdődött tüntetések ellenére a szófiai vezetés szombaton megküldte a környezetkímélőbb energiaforrásokra való átállás terveit az Európai Bizottságnak. Denkov azzal érvelt, hogy az erre vonatkozó szeptember végi határidőt teljesíteniük kellett, különben az ország milliárdos nagyságrendben veszített volna uniós forrásokat.

A pénzeket a kormány Bulgária három bányavidékének zöldenergiára történő átállására szánnák. A szakszervezetek szerint a 6,5 milliós országban nagyjából 120 ezer embert érintenének közvetlenül a szénbányák és szénerőművek bezárásai. A tüntetők vasárnap is fenntartották négy fontos közlekedési útvonal blokádját Görögország és Törökország felé kilométeres torlódásokat okozva.