Karikó Katalin és Drew Weismann kapták idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat – olvasható a kitüntetés hivatalos oldalán. Mint írják, a kutatók a Covid-19 elleni mRNA-vakcinák kifejlesztéséhez szükséges munkájukkal érdemelték ki az elismerést.

A hét folyamán a többi Nobel-díj nyertesét is ismertetik majd: kedden a fizikai, szerdán a kémiai, csütörtökön az irodalmi Nobel-díjak, pénteken pedig a Nobel-békedíj győzteseit jelentik be. Október 9-én aztán a közgazdasági Nobel-emlékérme kitüntetettjére is fény derül.

A díjakat, amelyek mellé 10 millió svéd korona jár (863 ezer euró), a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják majd át.