Hét év után, október 24-én megindul a személyszállítás a Szabadka-Szeged vasútvonalon. A szerb szakasz teljesen üzemképes, Magyarországon pedig még zajlanak a munkálatok, írja a Pannon RTV.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszte elmondta, magyar oldalon kettő, szerb oldalon öt megállója lesz az itt közlekedő személyvonatoknak.

– Körülbelül 1 óra 15 perces menetidővel kell számolni, amit jelentősen tudunk csökkenteni akkor, hogyha végre a vonatnak nem kell megállnia mintegy félórára egy határellenőrzésre. Viszont abban már sikerült megállapodnunk, hogy a határellenőrzés egy helyszínen fog zajlani, mégpedig Magyarország területén, ahol magyar és szerb határőrök közösen fogják az ellenőrzést végrehajtani, így le tudtuk csökkenteni jelentősen a vonat állásidejét, tehát ez egy versenyképes, jó közlekedési lehetőség lesz a határ mentén élőknek – tudatta a miniszter.

A horgosi vasútállomáson áll meg legutoljára a vonat, mielőtt átérne Magyarországra. A horgosi állomás mellett a palicsit és a királyhalmit is teljesen felújították. Az épületeket olyan berendezésekkel látták el, amelyek a vasút üzemeltetését biztosítják. Szabadka és Horgos között több átkelőhelyet is kialakítottak, amelyeket a legkorszerűbb fényjelző berendezésekkel és automata sorompókkal láttak el.

A vasútvonal teljes felújítása 2021 októberében kezdődött, amikor Aleksandar Vučić szerb elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő a horgosi vasútállomáson közösen indította meg a Szabadka és Szeged közötti vasút felújítási munkálatait.

A másik fontos mérföldkő 2022. augusztus elsején volt, amikor harminc év után újraindult a teherforgalom a Szeged-Szabadka vasútvonalon. A konténerekkel teli szerelvények azóta is rendszeresen közlekednek a két ország között.

Mivel a műszaki átvétel megtörtént, a szerb szakasz teljes hosszában készen áll, Magyarországon pedig minden érintett bevonásával gőzerővel zajlik az előkészítése annak, hogy október közepén újraindulhasson a személyforgalom.