A legfrissebb információk alapján Slobodan Milenković felügyelő likvidálásáért már 500 ezer eurót kifizettek valakinek – közölte a Tomanović ügyvédi iroda.

Mint hozzáteszik, a gyanú szerint ugyanennyit fizettek ki Dušan Mitić felügyelő meggyilkolásáért is – írja az N1.

Az ügyvédi iroda szerint Milenković tájékoztatni fogja a hatóságokat az új információkról, például a leszámolást kifizető személy nevéről, és arról is, hogy a gyanú szerint ki volt a megrendelő.

„Szükséges, hogy a rendőrség és az ügyészség azonnal leállítsa az élethez való joggal való politikai játszadozást, és minden erőforrását a romlottság és gonoszság megelőzésére fordítsa” – tette hozzá az iroda közleménye.

Emlékeztetőül, augusztus végén Slobodan Milenkovićot menesztették a belgrádi kábítószer-ellenes osztály vezetői posztjáról, Dušan Mitićet pedig ennek az osztálynak a hadműveleti vezetői beosztásából.

A Jovanjica-ügyet feltáró nyomozókat hivatalosan más, a Kábítószer Elleni Osztályon kívüli munkákra osztották be, azonban a jelek szerint az életük veszélyben van, emiatt szeptember eleje óta a Különleges Terrorelhárítási Egység tagjai őrzik mindkettejüket.

Slobodan Milenković  (Képernyőkép/MUP)