A nyugdíjak növekednek majd, amit megígértünk, azt mindent ki is fizetünk. Szeretem a nyugdíjasokat, mint az Istent, szeretem a szegény területeken élő nyugdíjasokat is

– mondta Aleksandar Vučić szerb elnök hétfő este a Happy TV vendégeként. Hozzátette, hogy minden nyugdíjas rengeteg előnyre tehet szert, ha megkapja a nyugdíjaskártyát.

Megmondom Ana Brnabićnak, hogy javasolja a postásoknak, hogy ők vigyék szét a nyugdíjaskártyákat azoknak, akiknek nyugdíja van. Érjük el a segítséget kérők legalább 80 százalékát. Ha 930 ezren kaptak (59-60 százalék) kártyát, akkor jussunk el a 80 százalékig. Nagyon fontos, hogy megkapják kártyát

– mondta Vučić. Hozzátette: mérlegelni fogja, hogyan és milyen módon lehetne kontrollálni az olaj árát, és arra törekszik, hogy azonnal megoldja a problémákat.

A benzin ára kontroll alatt van, a fogyasztás mintegy 82 százaléka gázolaj, a benzin pedig csak 18, 19 százalék. Meg kell védenünk az embereket az inflációtól, és segíteni kell az embereknek, hogy könnyebben élhessenek

– zárta Vučić.