Miközben a kormány válogatás nélkül egyszeri segélyeket oszt a polgároknak, több, mint 14 milliárd dinárral csökkenti az egészségügyre és az oktatásra szánt keretet. Ennélfogva nem meglepő, hogy Szerbiában az egészségügyben és az oktatásban dolgozók agyelszívásának mértéke évről évre növekszik, miközben a beteg gyerekek kezelésére továbbra is SMS-ben kénytelenek pénzt gyűjteni az emberek.

Aleksandar Vučić szerb elnök és a kormányzó Szerb Haladó Párt folyamatosan kampányol, tulajdonképpen 2012-es hatalomra jutásuk óta. A jelenlegi költségvetés viszont azt mutatja, hogy Szerbia kormánya csak rövid távon gondolkodik, amit legjobban a meggondolatlan költekezés és a legfontosabb helyekről való pénzkivonás jól mutat.

Hová lesz a pénz?

A 2022-es éves elszámolásból kiderül, hogy a Szerbiában nem sikeresen kezelhető betegségek kezelését célzó programra 176 millió dinárt, azaz 1,5 millió eurót költött el az állam, holott 554 millió dinárt látott arra elő, ami körülbelül 4,7 millió euró. A Vajdasági Klinikai Központ újjáépítésére tervezett eredeti 870 millió dinárból (7,41 millió euró) pedig csupán 230 millió dinárt (1,61 millió eurót) költöttek el.

A pedagógusok helyzete siralmas

Az oktatás helyzete hazánkban katasztrofális. A pedagógusok alig élnek meg a fizetésükből, és sokan elhagyják az országot. Nem sokkal jobb a helyzet az egyetemi karokon sem, amit az is jól mutat, hogy vannak olyan szakok, amelyekre csak egy gólyát vesznek fel. A 2022-re elfogadott költségvetés 850 millió dinár (7,24 millió euró) összegű beruházást irányozott elő a felsőoktatásban, a valósan befektetett összeg azonban mindössze 100 millió dinár volt.

A környezetvédelemi projektek is késnek

Az állam sokszor nem valósítja meg az általa tervezett és meghirdetett környezetvédelmi projekteket. Tavaly például a tervezett források mindössze 38 százalékát fordították a „Tiszta Szerbia” projektre, az IPA projektekre a tervezett négymilliárdból 2,5 milliárdot költött az állam, az Európai Unió Green Agenda programjára pedig a tervezett 6,5 milliárd helyett 5,3 milliárdot fordítottak.

Milan Ćulibrk gazdasági újságíró és a NIN hetilap főszerkesztője a Nova című lapnak kifejti, hogy az alapvető dolgokon spórolni katasztrofális, de ez a fajta költekezés jól mutatja, hogy ennek a kormánynak mik a prioritásai.

Évről évre reálisan alacsonyabb a pedagógusok fizetése. Idén júniusban például 11,7 százalékkal kerestek kevesebbet a pedagógusok az átlagnál, és ez a különbség csak nő. Az állam egyszerűen nem törődik az egészségüggyel és az oktatással

– mondja Ćulibrk. Emlékeztet arra, hogy az állam az év elején bejelentette, hogy további 5000 különleges rendőrt tervez alkalmazni, akik havi kétezer eurót keresnének, ami drasztikusan meghaladja az átlagkeresetet.

Rendőrállamot egyszerűbb létrehozni, mint az oktatást megreformálni.

Egy oktatási reform eredményeihez öt évnek kell eltelnie, de itt másfél évente választások vannak. Két választási ciklus között nézik az eredményeket, tehát rövid az idő. Mindig fontos egy szalagot átvágni, utat nyitni, és kevésbé fontos, hogy az ország talpra álljon, erre nincs ideje a kormánynak

– zárja Ćulibrk.