Több mint 983,8 millió dinárt szánnak egy új általános iskola építésére Jugovićevón, a település azon részén, ahol biztonsági őrök lakásai épülnek. A 021.rs értesülései szerint a munkálatok elvégzésére vonatkozó szerződést Montop Pro és a kragujevaci Sloga Construction cég vezette cégcsoporttal írták alá, ők együtt végzik el az iskola építési munkáinak 94 százalékát.

A cégkonzorciumban e két cégen kívül a veterniki Simbo gradnja, az újvidéki Neo inženjering , a Montop Pro Technology is megtalálható. Ez a cégcsoport volt az egyetlen pályázó a Dositej Obradović Általános Iskola által kiírt pályázaton.

Az elért 983 892 851,28 dináros ár mintegy százezer dinárral kevesebb a becsült összegnél.Újvidék 2023-ra 155 millió dinárt biztosított a város kasszájából, a többit a következő két évben osztják majd ki.

A mintegy 600 gyermek által látogatott iskola építésének megállapodás szerinti határideje 30 hónap.
Az iskolaépület az Aleksandra Benjak utcában, közel 15 ezer négyzetméteres telken épül majd fel, nem messze a már megépült épületektől. Atlétikai stadiont is építenének a közelben, de erről az ötletről egyre kevesebb szó esik a nyilvánosság előtt.

Az egyszintes épület, amelynek a projektet a Mod Arhitekt dolgozta ki, csaknem 4000 négyzetméteres lesz. A testnevelés teremben 129 férőhely, valamint öltözők, zuhanyzók és mosdók lesznek.

Az iskolában 18 szaktanterem, és tanterem, étkezős konyha, olvasóteremmel ellátott könyvtár, gyülekezeti terem és egyéb kiegészítő helyiségek lesznek. Ebben az iskolában is lesz lift. Az építészeti projektből kitűnik, hogy az épület egy része az általános iskola alsó tagozatának, egy része a felső tagozatosoknak készült. Állítólag a létesítményt úgy tervezték, hogy két váltásban működjön, és a jövőben a tanítási blokk korszerűsítésére is lehetőség nyílik.