A Szerb Nemzeti Színház „Az utolsó balkáni vámpír” című előadását tegnap este a társulat nem játszotta le, ezzel tiltakozva a darabban szereplő egyik színésznek címzett fenyegetések miatt – közölte az Újvidéki Környezetvédelmi Front.

Az előadás előtt egy nappal a próba közben incidensre került sor, ekkor ugyanis egy ismeretlen rohant be a színpadra és megfenyegette az egyik színészt, sőt fizikai összecsapás is történt

– nyilatkozta a társulat egyik tagja, aki nem fedte fel a támadás áldozatául esett színész nevét. Az Újvidéki Környezetvédelmi Front közleményében rámutat, hogy a színészek efféle visszavonulása, hogy nem játszották le az előadást, „jó példája a szolidaritásnak”, és arra szólította fel Zoran Đerićet, a társulat igazgatóját, hogy reagáljon az esetre.

Felmerül a kérdés, hogyan fordulhat elő, hogy valaki munkaidő közepén belép és megfenyeget valakit a munkahelyén? A társulat hangsúlyozza, hogy egymás után zajlanak a botrányok a színházban, ami szégyen az intézet vezetésére nézve, és hozzátették, ebből is jól látszik, hogy Szerbiában senki sincs biztonságban, kivéve az „őrült, lázadó gengsztereket”, számolt be az esetről a Nova.