Aleksandar Vučić bejelentése, miszerint december 17-én akár a vajdasági képviselőházi választásokra is sor kerülhet, váratlanul érte a tartományi vezetést, írja az Autonomija portál.

Abban az esetben, ha Belgrád valóban zöld fényt ad az előrehozott tartományi választásokhoz, akkor módosítani kell Vajdaság költségvetését ahhoz, hogy a voksolás lebonyolításához szükséges pénzt előteremtsék.

A tartományi pénzügyi titkárság becslése szerint mintegy 385 millió dinárra lenne szükség, vagyis akkora összegre, amelyet sem az eredeti költségvetésben, sem egyetlen eddigi módosítás során sem irányoztak elő.

A portál azt írja, „mint már eddig sokszor, most is megmutatkozott, hogy egy dolog az, hogy a politikusok, mint egy rossz lemezt, amin állandóan az ismételgetik, hogy »minden pillanatban készen állunk a választásokra«, de a másik dolog az, hogy a költségvetésben van-e elegendő pénz, hogy a politikusok önbizalmát véghez is vigyék”.

Vajdaság esetében viszont nyilvánvalóan nem ez a helyzet, így a költségvetés felhasználóitól azt kérik, hogy faragjanak le a tervezett kiadásaikból, hogy az év végéig biztosítani lehessen az előrehozott választások megtartásához szükséges pénzt.

Az Autonomija portál betekintést nyert egy dokumentumba, amelyet a tartományi titkárság intézett a költségvetési felhasználókhoz, amelyben a titkárság arról tájékoztatja őket, hogy Vajdaság képviselőházának szakszolgálata október 3-án írásban kereste meg a pénzügyi titkárságot és azt kérte, hogy amennyiben előrehozott tartományi választásokra kerülne sor, 350 millió dinárt kell azokra biztosítani.