Szerbiában 20.000 professzionális sofőr hiányzik az utakról, nyilatkozta Goran Aleksić, a Srbijatransport Egyesület elnöke a Tanjugnak. Hozzátette, irreális elvárás, hogy ezeket a helyeket öt éven belül be lehetne tölteni, folyamatos lesz a hiány.

Ezer sofőr jön ki évente a szakközépiskolákból, további háromezer pedig a képzőközpontokból. Kiemelte, csak abban az esetben lehetett lejjebb engedni a korhatárt, ha az egyén kiemelten jó képzésben részesül.

Szerbiában egyébként 26 professzionális képző központ működik, de az egyesület elnöke elmondta, hamarosan hatvan ilyen lesz és ezzel az egész országot sikerül lefedni. Korábban hét elméleti és 15 gyakorlati óra alatt lehetett engedélyt szerezni. Most 140 órás alapos képzésben részesülnek, megtanulják hogyan vezessenek hegyekben, emelkedőn, lejtőn, esőben, hóban.

– Muszáj komolyan elgondolkodnunk a béremeléseken. Megfelelően magas bérekkel lehet csak a hiányt pótolni, véli az egyesület elnöke.

Szerbiában jelenleg 175.000 licensszel rendelkező sofőr van, ennek egy hányada viszont külföldön dolgozik, valamennyi százaléka pedig taxivállalatnál.

Az egyesület elnöke szerint tény, hogy a közlekedésbiztonság veszélyben van, mert nincs megfelelő ellenőrzés, nincs szigorú pszichológiai teszt, mert hatalmas a sofőrhiány.

Az elnök szerint a buszsofőr munka nőknek is vonzó lehet, hiszen ma már könnyű buszt vezetni, mert azokban automata váltók vannak és a bér sem alacsony.

Szerbiában a sofőrök átlagbére 80.000 és 180.000 dinár között mozog, pozíciótól és helytől függően. Vannak olyan szállítással foglalkozó vállalatok, amelyek 150.000 és 250.000 dinár közötti bért kínálnak a főváráson vagy országon belüli áruszállításért. A taxivállalatoknál az átlagbér 100.000 dinár körül mozog.