Szomorú hírt adott közzé szombaton reggel a Palicsi Állatkert, miszerint pénteken 21 óra körül elpusztult a kisoroszlán, amelynek életéért 15 napon át küzdöttek.

– Kiki, a kisoroszlán esete sajnos rámutatott, hogy mindaddig, amíg vannak olyan emberek, akik szórakozásból vásárolnak vadállatokat, anélkül, hogy ellenőriznék, képesek-e azoknak a szükséges feltételeket biztosítani, és figyelmen kívül hagyva, hogy ilyen állatok tartásához a környezetvédelmi minisztérium engedélye szükséges, addig befogadó központjainkba érkezni fognak az olyan madarak, amelyeknek levágták a szárnyait és leragasztották a csőrüket, hogy ne menekülhessenek el és senki meg ne hallja őket, valamint a különféle állatok, amelyek dobozokba zárva levegő nélkül maradtak, vagy mint ez a kisoroszlán – üzenték az állatkert munkatársai a Facebookon.

– Reméljük, hogy az ilyen lelkiismeretlen tulajdonosok által történő, állatokkal való visszaélésre nem fog többé sor kerülni – írták a bejegyzésben.