Több tucatnyi külföldi vesztette életét, tűnt el, illetve hurcolták el a Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei összehangolt hétvégi támadásuk során. A legfrissebb adatok szerint nyolcszázra nőtt a Hamász halálos áldozatainak száma. Sokan közülük egy techno zenei fesztiválon vettek részt a sivatagban, közel a Gázai övezet határához, amikor a támadás történt.
Thaiföld eddig 12 halott, 9 sebesült és 11 fogságba esett állampolgáráról számolt be. Mintegy 30 ezer thaiföldi dolgozik Izraelben, főleg a mezőgazdaságban.
A bangkoki vezetés hétfőn közölte, hogy Jordániával, Egyiptommal és Malajziával együttműködve igyekszik elérni túszul ejtett állampolgárai szabadon engedését. Eddig hozzávetőleg 1400 thaiföldi jelentkezett evakuálásra, elsőként azonban a kilenc sebesültet fogják kimenekíteni Izraelből.

Nepál tel-avivi nagykövetsége az ország tíz állampolgárának halálát jelentette be. Mindegyikük Alumim kibucban dolgozott háztartási alkalmazottként. Négy nepáli megsebesült a palesztin rakétatámadásban, egynek pedig nyoma veszett. Ukrajna tel-avivi nagykövetsége vasárnap azt jelentette be, hogy két ukrán állampolgár vesztette életét Izraelben.
A francia külügyminisztérium szintén vasárnap azt közölte, hogy egy francia nő meghalt a Hamász támadásában, hétfőn pedig egy újabb francia állampolgár haláláról számoltak be. Egy francia tisztségviselő szerint legkevesebb nyolc másik francia állampolgárt eltűntként tartanak számon. Brit kormányzati források a BBC közszolgálati médiatársasággal hétfőn közölték, hogy az eddigi adatok szerint „tíznél több” brit állampolgár halt meg vagy tűnt el a Hamász támadásában. A brit külügyminisztérium hétfő délutánig egy brit állampolgár halálát jelentette be hivatalosan. A tárca két másik brit állampolgárt eltűntként tart nyilván.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök vasárnap megerősítette, hogy a fegyveres összetűzésben meghalt egy Izraelben tartózkodó kambodzsai egyetemista. A német külügyminisztérium közlése szerint több izraeli-német kettősállampolgár is van azok között, akiket elhurcoltak. Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint kilenc amerikai állampolgár is a halálos áldozatok között van. A CNN hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: valószínű, hogy további amerikai áldozatok is vannak. Hozzátette: meg nem erősített értesüléseik vannak arról, hogy a Hamász fogságába is kerültek amerikai állampolgárok. Oroszország izraeli nagykövetsége hétfőn közölte, hogy legalább négy orosz állampolgárt eltűntként tartanak nyilván. Kanada eddig egy halott és két eltűnt állampolgáráról számolt be.

Alicia Bárcena mexikói külügyminiszter beszámolója szerint a terroristák két mexikói állampolgárt raboltak el. A brazil külügyminisztérium három eltűnt és egy sebesült állampolgáráról számolt be.
Paraguay szerint a latin-amerikai ország két állampolgárának veszett nyoma. Panama és Írország egy-egy eltűnt állampolgáráról bír tudomással. A Radio Zet lengyel rádió hétfőn Lodz városának zsidó közösségére hivatkozva egy a Hamász által elhurcolt izraeli-lengyel kettősállampolgárról számolt be. Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter eddig még nem tudta megerősíteni az értesülést.