A hét elején kiderült, hogy az állam ismét elhalasztja az elektronikus pénztárgépek piacokon való alkalmazását, ami a piaci eladók szerint jó döntés – számol be az N1.

A vevők megszokták a készpénzes fizetést, azt, ahogyan működik a piaci vásárlás, nincs azzal semmi baj. Ha drágulás van, megkérdezik miért, és elmondjuk, hogy a helybérleti díjak emelkedése miatt. Nem túl nagyok az ingadozások, megértik a vásárlók

– mondja egy belgrádi piaci eladó a portálnak. Srđan Praštalo, az Opstanak Piaci Eladók Szövetségétől azt mondja, támogatják a Pénzügyminisztérium azon döntését, hogy meghosszabbítsák a piaci eladók adómentességét.

Úgy gondoljuk, hogy megfelelő döntés született, nem állunk készen az új elszámolási rendszer bevezetésére. A forgalom csökken, nincsenek meg a feltételeink. Ez egy jó döntés, jó a társadalomnak és az államnak is, amennyiben szeretnénk fenntartani ezt a fajta kereskedelmet, amely már most is veszélyben van

– mondja Praštalo. A problémák általános jellegűek.

Ez a fajta üzlet már nem annyira vonzó, alig lehet látni olyan fiatalt, aki úgy dönt, hogy piaci értékesítést folytat. Ez egy nem tisztességes játék köztünk és a kiskereskedelmi láncok között

– mondja a szövetség munkatársa, és kiemelte, a bérleti díjak drágulása ellenére úgy látja, az eladók igyekeznek nem, vagy csak mértékletesen emelni az árakon, ugyanakkor megőrizni a piaci árusítás szellemét, ami lassan az egyre öregedő árusokkal, fiatalok hiányában veszélybe kerül.