Az Európai Unió parlamentjének legnagyobb pártcsaládja befejezte a Koszovó és Szerbia viszonyáról, valamint a Banjskában történt fegyveres incidensről szóló határozatának a tervezetét, amelyben szankciót bevezetését szorgalmazza Szerbia ellen. Az N1 úgy tudja, hogy a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) szerint Szerbiát csak akkor kellene megbüntetni, ha a nyomozás során az derülne ki, hogy az országnak köze volt a banjskai indicenshez, míg a szociáldemokraták úgy vélik, hogy Szerbiát felelősség terheli a történtekért, ezért azonnal szankcionálni kell.

A néppártiak, zöldek és szociáldemokraták körében az a vélekedés uralkodik, hogy fel kellene oldani a Pristina elleni szankciókat, ezért valószínűleg a határozat véglegesítésekor ez meg is kapja majd a szükséges támogatást annak ellenére is, hogy az EU külpolitikai szolgálatának az álláspontja szerint ennek még nem érkezett el az ideje.

A szociáldemokrata képviselők zöme szerint a határozatban el kellene ítélni Aleksandar Vučić államfő retorikáját és cselekedeteit is, de ez a kezdeményezés egyelőre nem kapott kellő támogatást.

A pártcsaládok hétfőn este fognak egyeztetni a határozattervezetről. Az Európa Parlament határozatai az intézmény hivatalos álláspontját jelentik, de nem kötelező érvényűek az EU intézményeire és a tagországokra.