A nemzetközi magazin szerbiai kiadásának idei fotópályázatára is négy kategóriában küldhettek be képeket a szerbiai fotósok.

A profi fotósokból álló zsűri 861 résztvevő által beküldött 1013 alkotásból választotta ki a legjobbakat. Az értékelésük alapján Mina Delić zentai fotóművésznek, a Sajtószabadság Alapítvány külmunkatársának A tűz éjszakája című fotója nemcsak a pályázat Éjszakai képek mezőnyében érdemelte ki a legjobb alkotásnak járó díjat, hanem összesítettben is. Az állatokról beküldött fotók készítőinek a mezőnyében Vojislav Luković, az emberekről készített alkotások kategóriájában Miloš Smoljanić, a tájfotók mezőnyében pedig, Damir Pepić fotója nyerte el leginkább a zsűri tetszését, Marinka Radojević pedig közönségdíjas lett. A zsűri elnöke az idén, Ami Vitale, a National Geographic fotósa, dokumentumfilm-rendező volt.