Szabács (Šabac) környékén vasárnap két olyan közlekedési baleset is történt, amelyekben hasonló módon vesztette életét három személy: mindkét esetben olyan fiatalok ültek a volán mögött, akiknek nem volt jogosítványa.

Az elmúlt öt évben a szerbiai utakon 506 fiatal vesztette életét és 28.605-en megsérültek – ez azt jelenti, hogy közlekedési balesetben több fiatal hal meg, mint betegségben, öngyilkosság miatt, erőszak áldozataként, kábítószertől vagy más okból.

Damir Okanović,  a közlekedésbiztonsági bizottság szakértője szerint az állam nem foglalkozik kellőképpen ezzel a problémával, és a közlekedést az óvodától a középiskoláig kellene oktatni.

„Az Oktatási Minisztérium évek óta nem reagál a szakma követelésére, hogy az oktatásba vezessék be a közlekedésoktatás hatékony módját. Most az van, hogy olyan kölykök ülnek a volán mögé, akik tudják, hogy mit jelent a piros és a zöld lámpa, de azt nem tudják, hogy ha nem kötik be a biztonsági övet, 50 km/órás sebességnél olyan ütést szenvednek el, mintha 10 méteres magasságból zuhannának a földre” – emelte ki Okanović.

Illusztráció: Pixabay