A Magyar Nemzeti Tanács médiastratégia tervezete veszélyezteti a délvidéki magyar közösség alkotmányos jogát a pártatlan és tárgyilagos anyanyelvű tájékoztatáshoz! A Vajdasági Magyar Szövetség folytatni akarja a magyar nyelvű médiumok bitorlását – olvasható a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményében.

A párt határozottan elítéli Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének kijelentését, amely az MNT médiastratégia tervezetének közvitája során hangzott el, mi szerint „a mi politikai beállítottságunk, szájíze szerint készült el ez a stratégia. Olyan sajtóorgánumok vannak benne, akikkel eltudjuk képzelni, hogy a közösséget közösen tudjuk építeni”.

A VMDK álláspontja szerint ezzel a nyilatkozattal az MNT elnöke, aki előzőleg a VMSZ parlamenti képviselője és a párt alelnöke volt, indirekt módon beismerte politikai alapon, tudatosan és szánt szándékkal, megkülönböztetést végeznek a magyar nyelven tájékoztató médiumok körében, és a stratégia valódi szándéka azon médiumok favorizálása, amelyek közpénzből vannak pénzelve, a közmédia szerepét töltik be a délvidéki magyarság tájékoztatása során, de az MNT átvette az alapítási jogokat és a szerkesztőségi politikájukat a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikai nézeteinek és érdekeinek rendelte alá.

Különösen aggasztó az említett stratégia tervezete azon mondata, amely burkoltan ugyan, de arra utasítja az MNT alapítású médiát mint a Magyar Szó, a Hét Nap, a Pannon RTV, és a Szabadkai Magyar Rádió, tudósításaiban a vajdasági politikai és társadalmi élet alakítóinak annyi figyelmet szenteljenek, amennyit a „súlyuk” tekintetében érdemelnek.

Ha figyelembe vesszük az MNT elnökének kijelentését, miszerint a médiastratégia tervezete az ő politikai beállítottságuk, szájízük szerint készült, akkor egyértelmű, hogy ez egy közvetlen utasítás a médiumok irányában a politikai cenzúrára és a politikai pluralizmus teljes felszámolására a magyar közösségen belül.

A VMDK elfogadhatatlannak tartja Kabók Erika, volt újságíró és a Magyar Szó valamikori főszerkesztő – helyettesének, a mostani MNT Végrehajtó Bizottságának médiáért felelős tagjának kijelentését mi szerint : „ Mert kisebbségi helyzetben vannak olyan helyzetek, amikor újságíróként tótágast áll bennünk mindenféle jóérzés és ha megírom, akkor nem akkora kárt okozok, mint amekkorát én ütni akartam a dolgon, hanem a politikai ellenfelek úgy használják ki, hogy sokkal nagyobb és mélyrehatóbb gondok lesznek. Ez a kisebbségi újságírás és ezért kell megfontolni, hogy mit hogy írunk meg és hogyan tálaljuk. Ez nem jelent feltétlen hamisságot. Hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást.”

Úgy gondoljuk ez a megnyilvánulás a magyar nyelvű médiában dolgozó újságírók számára az öncenzúra nyilvános üzenete, amely ellentétes az újságírás szakmai szabályaival és az újságírók etikai kódexével.

Ezért a VMDK sürgős lépéseket követel az Emberi-, kisebbségjogi, és társadalmi párbeszéd minisztériumától, a Tájékoztatási és távközlési minisztériumtól, illetve az Ombudsman intézményétől, biztosítsa a Szerb Alkotmány által is szavatolt tárgyilagos és pártatlan anyanyelvű tájékoztatáshoz való jogot, valamint fékezze meg a magyarul tájékoztató médiumok további lezüllesztését, egypárti kisajátítását.