Legyőzheti-e az ellenzék a Szerb Haladó Párt köré tömörülő koalíciót? Fölbátorították-e az ellenzéket a legutóbbi felmérések? Ki kivel léphet koalícióra, és ki kivel kénytelen? Ezek a kérdések foglalkoztatják most a decemberben esedékes választásokra készülő pártokat.

A legújabb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tüntetéseket szervező pártokból álló blokk a választásokon a szavazatok 40 százalékát kapná. Vajon ez elég erős jelzés-e, hogy az egy listán történő indulás a jó megoldás, erről kérdezték Zoran Stojiljkovićot, a politikatudományi kar professzorát és Đorđe Vukadinović politikai elemzőt, a „Nova srpska politička misao“ folyóirat szerkesztőjét a Nova Televízió csütörtök reggeli műsoránban.

Stojiljković úgy fogalmazott, hogy „nálunk az ellenzék egy csődeljárás vesztesének a státuszát élvezi, a felmérés pedig nem varázspálca, ami helyettesítheti a valódi választásokat”.

– Ez egy rabul ejtett ország és ez kellene hogy hidat jelentsen az egyik és a másik ellenzék között. Ez az utolsó lehetőség az ellenzék számára, hogy többé, vagy kevésbé logikus koalíciókba álljanak össze, vagy különben aztán mehet, ki merre lát – értékelte Stojiljković.

Vukadinović szerint, ha az ellenzék két oszlopba sorakozik föl, akkor ebben az ellenzéki megosztottságban elveszik a centrum.

– Az ellenzéken belüli szakadék lassan nagyobb lesz, mint az ellenzék és a hatalom közötti szakadék – vélekedett Vukadinović.