Ana Brnabić kormányfő képviseli majd Szerbiát hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.

Beharangozták annak a lehetőségét, hogy az ülés zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával folyik majd, amit António Guterres ENSZ-főtitkár kezdeményezett, bár hogy ez valóban így legyen, kevés az esély, írja a Politika.

Guterres a Belgrád és Pristina között fennálló feszültségre hivatkozva kérte e nyilvánosság kizárását, mivel ez a feszültség az április 27-ei ülésen is tetten érhető volt, a felek pedig azt arra használták, hogy saját narratíváikat mutassák be, amelyek „a térség destabilizálását népszerűsítik”.

Ahhoz azonban, hogy az ülést zárt ajtók mögött tartsák meg, szükséges, hogy az ENSZ BT legalább kilenc tagja támogassa azt, erre pedig az Oroszországgal és Kínával való kompromisszum nélkül nincs esély.