Természetes, megszokott jelenségnek számít ma már, hogy harminc éves koruk felett is a szüleikkel élnek a mai fiatalok. Ennek sok oka van, Miljana Pejić, a fiatalok ernyőszervezetének képviselője a Szerbiai Rádió és Televíziónak azt mondta viszont, hogy a legfőbb ok a gazdasági helyzet. Ivana Antonijević, az Ifjúsági Minisztérium képviselője szerint is a gazdasági körülmények a felelősek leginkább, de emellett a mentalitás, a család hatása és a megszokások is közrejátszanak.

A miniszter szerint a fiatalok gazdasági megerősítése az állam elsődleges feladata, s ezért tesznek is.

„A megkérdezett fiatalok 18 százaléka mondta csak azt, hogy azért él a családjával, mert így jól esik neki, a többiek okként azt hozták fel, hogy a drága ingatlanpiac miatt nem tudnak önállósodni”, mondta Pejić.

A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok azért hagyják el a szülővárosukat, falujukat, hogy tanulhassanak és munkát keressenek.

A munkaviszonyban lévő fiatalok mindössze 23 százaléka keres 80.000 dinár feletti összeget havonta, ami ma kell a fogyasztói kosár biztosításához, míg 60 százalékuknak egyáltalán semmilyen bevétele nincs. Minden ötödik fiatal van csak abban a helyzetben, hogy biztosítsa magának az alap életfeltételeket.

A minisztérium képviselője szerint viszont nemcsak gazdasági okai vannak annak, hogy a fiatalok nem akarják elhagyni a családi fészket. Az egyik a sokáig tartó tanulási folyamat, a másik viszont, hogy az új, önálló élethez sok mindennek teljesülnie kell. Szerinte a család és a mentalitás is hat arra, hogy a fiatalok később repülnek ki.

A fiatalok munkanélkülisége nemcsak Szerbiában, hanem az EU-ban is probléma. Az EU-ban elfogadott és implementált programnak köszönhetően sikerült tíz százalékkal csökkenteni a munkanélküliséget a fiatalok körében. Ezt a programot Szerbia is átvette 2021-ben és kötelezte magát, hogy alkalmazni fogja.

Szerbiának több stratégiája is foglalkozik ezzel a problémával, tette hozzá a minisztérium képviselője, többek között az Ifjúsági stratégia, amely a 2023-2030-as időszakra vonatkozik. Az EU ifjúságsegítő programjának alkalmazása 22 községben indul meg még az idén.