– Szerbia és Koszovó számára nem lesz semmilyen európai jövő, ha nem alkalmazzák a korábbi megállapodásokat, illetve a kapcsolatok rendezése felé vezető útra vonatkozó egyezményt – jelentette ki Miroslav Lajčák, az Európai Unió különmegbízottja, akinek feladata felügyelni Belgrád és Pristina párbeszédét.

Lajčák az „ötösfogat” és Aleksandar Vučić szombati belgrádi találkozóját követően elmondta: az Ötök pristinai és belgrádi egyeztetése is igen jelentős volt.

„Kifejeztük aggodalmunkat a rendezésre irányuló folyamatokban tapasztalható negatív mozgások miatt, amely közvetlen kapcsolatban áll Szerbia és Koszovó uniós jövőjével” – közölte Lajčák, kiemelve, hogy az „ötösfogat” célja az volt, hogy kiderítsék: hogyan lehetne konkrét haladást elérni az Ohridi Megállapodás alkalmazásában a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok rendezésében, illetve a koszovói helyzet deeszkalációjában.

Lajčák kiemelte, hogy az Ötök „a legélesebben elítélik” a koszovói rendőrök ellen irányuló támadást, amely szeptember 24-én történt, s hozzátette: minden elkövetőt bíróság elé kell állítani, ebben pedig „Szerbia teljeskörű együttműködésére” számítanak.

Lajčák és amerikai kollégája, Gabriel Escobar, valamint Németország, Franciaország és Olaszország diplomatái kíséretében Pristinában találkoztak Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, Belgrádban pedig Aleksandar Vučić szerb államfővel szombaton, tudatta az N1.