Húsz extremista dszihadista sejt működik jelenleg a Balkánon, amely Európa-szerte terrorista támadásokra készül – erre figyelmeztet az olasz híszerzés. A legtöbb ilyen csoport Koszovóban, Albániában, Bosznia-Hercegovinában van, de akad Montenegróban, a szűkebb Szerbiában és Észak-Macedóniában is.

Az Il tempo lap szerint ezek a sejtek már két éve működnek, de az izraeli háború óta lettek különösen aktívak. Ezekben a csoportokban nagyjából 500 volt ISIS-harcos van, akik a szíriai és az iraki harcterekről tértek vissza. Közülük kiemelkednek az ún. „balkáni farkasok”, akiknek az a feladata, hogy új terrorakciókat szervezzenek Európában. Ezekbe a sejtekbe folyamatosan toboroznak új tagokat még a balkáni útvonalon áthaladó migránsok között is. Csak a tavalyi évben ezen az úton csaknem 150 ezer migráns vonult végig, az idén augusztus pedig újabb 52 ezer.

Marko Nicović, a rendőrfönökök világszövetségének a tagja szerint nagyon könnyű manapság valakit terroristává tenni.

– A muzulmánok szegénységben élnek, és ezért a Nyugatot okolják. Az utóbbi hét évben hárommillió muzulmán érkezett, közülük 200 ezren alkotják az ISIS alvó sejtjeit. Az ő szélsőségességüket erősítette fel az izraeli háború és a palesztin civilek szenvedése – mondja Nicović, aki szerint világszerte várhatóak újabb terrorista támadások.

Rengeteg a civil áldozat mindkét oldalon az izraeli háborúban, a dzsihadisták bosszúja Európában is lecsapódik  (AP Photo/Tsafrir Abayov)