Szerdán este újabb tiltakozást tartottak Topolyán, amiért a négyéves Martinát elvették a nevelőszüleitől, hogy örökbe adhassák őt egy másik családnak. A tiltakozók azt követelik, hogy a kislányt adják vissza a nevelőszülőknek, de a helyi Szociális Központ igazgatójának a lemondását is szorgalmazzák – ez utóbbi érdeklében egy petíciót is kezdeményeztek, amit a polgármesternek fognak átadni.

A tiltakozáson megjelent az Ozorák család is, akik csecsemőkora óta nevelték Martinát, de a szervezők kiemelték: a tüntetést nem a család kezdeményezte. Martinát, akit kilenc naposan vettek magukhoz Ozorákék, október 18-án vitték el a hatóságok az örökbefogadó szülőkhöz.

A gyámhatóság elvitte Martinát

Erika az N1-nek úgy nyilatkozott: a kislány biológiai édesanyja hozzájárult ahhoz, hogy Martina hozzájuk kerüljön, és ők szerettek volna 18 éves koráig gondoskodni róla, Állítása szerint neki senki sem jelezte azt még az elején, hogy a gyermeket csak ideiglenesen helyezik el náluk, mert örökbe fogják adni. Erről csak tavaly tájékoztatták a családot, ők viszont sajnos azért nem jogosultak örökbefogadásra, mert a kislány és közöttük több mint 45 év a korkülönbség. Ezt követően Martinát szerette volna örökbe fogadni Erika fia, akit viszont azért utasítottak el, mert neki már van biológiai gyermeke. A kislány az örökbefogadó szülőkkel június óta találkozgatott.

Erika úgy tudja, még van arra törvényes lehetőség, hogy ők lehessenek a kislány örökbefogadó szülei, de ezt a Szociális Központ cáfolja.

Illusztráció: Már több tiltakozást is tartottak Topolyán