A nyugdíjasok körében futótűzként terjedt az álhír, hogy november 25-e és december ötödike között nem fizetik ki nekik a 20 ezer dinár egyszeri segélyt, és hogy emelés helyett nyugdíjcsökkentésre számíthatnak. Az álhírekre reagált a Pénzügyminisztérium és a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap is.

A szaktárca közleményben figyelmeztette a polgárokat, hogy az elmúlt napokban álhírek jelentek meg nyilvánosan Siniša Mali pénzügyminiszter meghamisított nyilatkozataival. „Az álhíreket nem ellenőrzött portálokon, közösségi hálókon és az online kommunikációt szolgáló eszközökön keresztül, hamis médialogókkal és hamis forrásokkal, idézetekkel terjesztik. Egyik információ sem igaz. Hackermanipulációkról van szó, amelyeket a Belügyminisztérium bűnügyi osztályán jelentenek be, így a lehető leghamarabbi megoldásra számítunk” – áll a közleményben. A minisztérium azt javasolja a polgároknak, hogy országunk minden fontos gazdasági kérdéséről, a segélyek folyósításával, valamint a közszférát érintő és a nyugdíjak emelésével kapcsolatos döntéseiről kizárólag a Pénzügyminisztérium és szerb kormány hivatalos weboldalain, valamint ellenőrzött médiákon keresztül tájékozódjanak, elkerülve a gyanús weboldalakat.  – Takács Magda írása teljes terjedelmében nyomtatásban olvasható a Családi Kör 2023. október 26-ai számában.

A lap további témáiról bővebben a kép alatt:

A vonat (még) nem jár
Egy hét múlva már vonaton utazhatunk Szegedre – hirdették október közepén öles címekkel a lapok és a hírportálok, de aztán gyorsan jött a kijózanító pofon: október 23-án – a politikusi ígéretekkel ellentétben – nem indul el a személyforgalom Szabadka és Szeged között. Kisebb meglepetésre, emiatt nem a szerb, hanem a magyar oldal okolható.

Perlek kincsei
Több mint ötezer éves település nyomait találták meg a régészek Óbecse és Péterréve között, az úgynevezett Perlek területén. Az értékes leleteket, amelyeknek köszönhetően bepillanthatunk az egykoron itt élők mindennapjaiba, Berkes Károly óbecsei gazda találta meg a parcelláján, így a lelőhelyet Berkes-szántónak nevezte el Raško Ramadanski, az Óbecsei Városi Múzeum archeológus kurátora. – Fehér Rózsa interjúja

Az istenhit tanúi
Nagy igazsága van annak a Szentírásban olvasható megállapításnak, miszerint mindennek ideje van, s ha az megérkezik, megtörténhetnek azok a dolgok, melyek számunkra fontosak. A zarándokutazásoknak, melyek az emberi lélek megtisztítását, megtisztulását teszik lehetővé, több évezredes hagyományuk van, különös tekintettel az olyan zűrzavaros, embertelenségben fuldokló világban, mint amilyenben jelenleg élünk, s azok ma aktuálisabbak, mint valaha. – Káich Katalin írása

Lapszemle

A rendszer áldozatai – Tómó Margaréta vezércikke

KÖZÖS TÉRBEN: Fidesz-függőség, történeti zsákutcák a kisebbségi magyar politizálásban – Vataščin Péter jegyzete

OKTATÁS: „A hat-hét éves gyereket ráteszik a futószalagra…” – Berényi Emőke írása

JEGYZET: A következő vád: hazaárulás? – Both Mihály kommentárja

KÖZÉLET: Te mikor választanál? – Kocsányos Pálma írása

MAGYARKANIZSA: „Mindig akad valaki, aki leszólít, és megkérdezi, hogy vagyunk” – Pósa Tamara riportja

ELMÉLKEDÉSEK: Évfordulók, melyekről valami miatt kevés szó esik – Balla Lajos cikke

A LÉLEK EREJÉVEL: Lángol a szív, útra kél a láb – Harmath Károly OFM összeállítása

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: A mindörökkön szeszélyes határok – Szabó Palócz Attila írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Az elhallgatott múlt okozta traumák – Wilhelm József cikke

KÉPHISTÓRIÁK: Csincsilla és barátai – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM: Lauer Péter versei és Aranyi László képverse

NEM A GÓLYA HOZZA: Miért faragjunk tököt?

EGÉSZSÉGÜNK: Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

HOROGRA AKADVA: Az amazonhorgászok becsületéért – Huzsvár József cikke

SPORT: Sir Bobby – Németh János írása

KONYHA: Sütőtök sütve-főzve

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.