Egy élet megmentése, egy betegség korai felfedezése, egy elveszett, elrabolt gyermek megtalálása összehasonlíthatatlanul többet ér bárminél – jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai Rádió és Televízió vendégeként.

A szerb elnök a napokban átadott egészségügyi felszerelésekkel és az üzembe helyezett Amber Alert rendszerrel kapcsolatban is szót ejtett a szerbiai közmédia esti Híradóban. Kiemelte, egy élet megmentése, egy betegség korai felfedezése, egy elveszett, elrabolt gyermek megtalálása összehasonlíthatatlanul többet ér mint bármennyi autóút, vagy híd, vagy leadott fegyver vagy robbanószer.

A szerb államfő arról is beszélt, hogy csütörtökön utazik Brüsszelbe, a Belgrád-Pristina párbeszéd újabb fordulójára. Tárgyal többek között Charles Michelel, az Európai Tanács elnökével, illetve Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral is.

Nehéz tárgyalásokra számít Vučić, ahogy fogalmazott, nem jókedvükből tárgyalnak vele és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel az európai vezetők. Hozzátette, Kurti nem rejti véka alá azt, hogy nem akarja megalakítani a Szerb Községek Közösségét. Komolyan és felelősen áll a feladathoz a szerb elnök, azt mondta, az ország és annak polgárainak érdekeit tartja szem előtt, nem pedig személyes vagy külföldi érdekeket.