Legalább 22 ember meghalt és 50-60 megsebesült az amerikai Lewiston városában, miután egy férfi több helyszínen is tüzet nyitott. Maine állam rendőrsége arra kérte az embereket, hogy maradjanak az otthonaikban, mert a lövöldözőt még nem fogták el. A gyanúsítottat, egy tartalékos katonát több száz rendőr üldözi, a város fontos útjait lezárták.

A gyanúsított az eddigi információk szerint többek között egy bowlingpályán és egy étteremben lőtt rá az emberekre, az előzetes vizsgálat szerint egy gépkarabélyt használt. A két helyszín pár perces autóútra, körülbelül négy mérföldre (6,5 km) van egymástól. A rendőrség a 40 éves Robert Cardot azonosította gyanúsítottként, Androscoggin megye seriff hivatala két fotót is közzétett róla a Facebookon, és azt írták, hogy továbbra is szabadlábon van.

A rendőrség szerda esti sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója azt mondták, hogy a gyanúsított tartózkodási helyét nem ismerik, több száz rendőr keresi, a járművét ugyanakkor már megtalálták a Lewiston városával szomszédos Lisbonban. A CNN szerint nem a városban biztonsági okokból csütörtökön nem nyitnak ki a hivatalok

Az AP egy hírszerzési dokumentumra hivatkozva azt írja, Robert Cardot lőfegyver-oktatónak képezték ki az amerikai hadsereg egyik Maine állambeli tartalékos kiképzőintézetében. A nyáron két hétre beutalták egy mentális betegeket ellátó egészségügyi intézménybe, konkrét részleteket ugyanakkor nem tudni az állapotáról. A dokumentum szerint a férfi arra panaszkodott, hogy hangokat hall, és azzal fenyegetőzött, hogy lövöldözni fog a Maine állambeli Saco katonai kiképzőbázisán.

A Reuters cikke szerint Joe Bident folyamatosan tájékoztatják a helyzetről. Az amerikai elnök telefonon beszélt Janet Mills maine-i kormányzóval, Angus King és Susan Collins szenátorokkal, valamint Jared Golden képviselővel, és teljes szövetségi támogatást ajánlott fel a Fehér Ház közlése szerint.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint az FBI segíti az állami és helyi bűnüldöző szerveket, a város iskolái csütörtökön zárva lesznek – írja a BBC. Az Amerikai Belbiztonsági Minisztérium (DHS) szorosan együttműködik a szövetségi, állami és helyi partnereivel „Lewiston közösségének támogatása érdekében” – áll a minisztérium közleményében. A város központi kórháza pedig azt közölte, hogy a környező kórházakkal koordinálják a nagyszámú meglőtt sérült ellátását.

Ha hivatalosan is megerősítik a 22 halálos áldozatot, ez lehet az USA egyik legdurvább mészárlása.

Az USA eddigi legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése 2017-ben volt, amikor 58 embert öltek meg egy Las Vegas-i countryzenei fesztiválon. 2019 augusztusában pedig 23-an haltak meg, amikor amikor egy fegyveres AK-47-es puskával tüzet nyitott a vásárlókra egy plázában. Évente átlagosan 22 embert ölnek meg Maine államban, az állami rendőrség adatai szerint a gyilkosságok száma 2012 óta évente 16 és 29 között van. Lewiston egy körülbelül 38 ezer fős város Maine államban, Portlandtől 35 mérföldre van északra-foglalta össze a Telex.