Száz százalékos biztonsággal állítható, hogy a „Szerbia az erőszak ellen” közös választási lista lesz – közölte Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalmának az elnöke.

„Ez lesz a legnagyobb ellenzéki lista, amely versenyképes lesz a Szerb Haladó Párttal köztársasági szinten, és amely megnyeri a belgrádi választásokat és már december 18-án felszabadítja a várost” – üzente Grbović.

Az N1 nem hivatalos értesülései szerint az Európa-párti ellenzéki tömörülés polgármester-jelöltje Vladimir Obradović professzor, a listavezetője pedig Dobrica Veselinović lesz.

Az N1 forrása szerint az ellenzék szerdán este abban is megállapodott, hogy a közös listán a legtöbb képviselő-jelöltet a Zöld-bal Front adja majd.

Illusztráció: A Szerbia az erőszal ellen tüntetések szervezőinek sikerült megállapodniuk a közös listáról