A Zöld-Baloldali Front szabadkai szervezete is reagált a legutóbbi fegyveres összetűzésre, amelynek során Horgos közelében három személyt megöltek, egyet pedig megsebesítettek. A szervezet azt írja, a polgárok élete rémálommá változott.

– Mindaddig, amíg nem számolunk le a társadalmunkat szétmarcangoló korrupcióval, addig az embercsempészeknek erős szövetségeseik lesznek a biztonsági szolgálatoknál, a városvezetőknél és a hozzájuk hasonlóak körében – olvasható a Zöld-Baloldali Front közleményében.

A párt emlékeztetett, hogy a város lakosai még mindig sokkban tarja a szabadkai fiatalember ellen nemrég elkövetett brutális gyilkosság, a rendőrség pedig 12 nap után sem közölte a gyanúsítottak neveinek kezdőbetűit, sem nem tartóztatta le őket.

Mint a közleményben rámutatnak, „a helyi hatalom és a rendőrség ismét megmutatta a saját munkája iránti alkalmatlanságát, hozzá nem értését és nemtörődömségét”.

– A felelősségvállalás és lemondás eszükbe sem jut, mert tisztában vannak azzal, hogy amint elveszítik a hatalmat, ők lesznek az elsők, akiket letartóztatnak mindazokért a bűncselekményekért, amelyekben közreműködtek és amelyekkel a polgároknak óriási károkat okoztak – írja a párt.

Hozzátették, „a fegyveres bűnözőkkel és az embercsempészekkel kapcsolatos problémák mindaddig nem fognak megoldódni, amíg ez a bűnöző és korrumpélt haladó hatalom meg nem bukik”.

– A Szerb Haladó Párt éppúgy mint az embercsempészek, az emberek szenvedésén, a hideg lakásokon, a be nem fejezett munkákon, és a számukra hozzáférhető dolgok kiárusításán gazdagszik. Ők saját bőröndjeiket tömködve mindannyiunkat egy keserűbb életre ítélnek – áll a Zöld-Baloldali Front közleményében.

A párt azzal is megvádolta a hatalmat, hogy „sikeresen akadályozza a rendőrség, az ügyészség és az intézmények munkáját” és azt üzente, hogy egyszer valaki majd az ő korrupciós ügyeiket is ki fogja vizsgálni.

Rendőrautó Szabadkán, a makkhetesi erdő felé vezető úton (Fotó: SZMSZ)