Érdekes megállapításra jutottak a Journal of the American Geriatric Society című tudományos folyóiratban megjelent publikáció szerzői: kapcsolat mutatható ki az internetezés mennyisége és a demencia kialakulásának veszélye között. Rebecca A. Betensky, a New York-i Egyetem kutatója arra volt kíváncsi, hogy az internethasználatnak van-e valamilyen hosszú távú kognitív hatása. A kutatás során összesen 18 ezer 50 és 64,9 év közötti, demenciában nem szenvedő ember egészségügyi adatait követte nyomon csapatával, átlagosan 7,9 éven keresztül.

Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeres internethasználat a demencia kockázatának szignifikáns csökkenésével járt a nem rendszeres használathoz képest. Azok, akik nem használták rendszeresen az internetet, kétszer akkora volt a demencia kialakulásának kockázata, mint a rendszeresen internetezőknél.

A tanulmány azt is megállapítja, hogy a demencia kialakulásánál fontos tényező, hogy az adott személy mennyi időt tölt az internetezéssel. Azoknál, akiknél késői felnőttkorukban nemcsak rendszeresen volt az internethasználat, de hosszabb ideig is tartott, csökkent a kognitív károsodás kockázata. Mindez arra utal, hogy ez a tevékenység késleltetheti a demencia kialakulását. A számítások szerint a demencia kialakulásának kockázata azoknál volt a legkisebb, akik napi 0,1–2 órát interneteztek.

A tanulmány megjegyzi, hogy az internetezés segíthet az időseknek a kognitív képességek megőrzésében, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a túlzott internethasználat növelheti a demencia kialakulásának kockázatát. A szakember szerint ezen a területen érdemes lenne további vizsgálatokat folytatni – írta meg a hvg.hu.

Illusztráció: Pixabay