A gazdák egy része bejelentette, hogy november 13-án ismét tiltakozásba kezdenek, mivel Szerbia kormánya nem teljesítette az idén májusban tett ígéreteit. A 021.rs értesülései szerint a tüntetésen való részvételt eddig a bácskai és szerémségi gazdák egy része, valamint a bánsági szakszervezetek jelentették be, vasárnapig pedig a többi egyesületnek is be kell jelentenie, valamint döntést kell hoznia azzal kapcsolatban, hogy részt vesznek-e a tiltakozáson. Azt még nem tudni, hogy lesz-e útlezárás.

A gazdák eddig megfogalmazott kérései a következők:

  • Hektáronként 300 eurós támogatás- ez tavaly augusztus óta kérés
  • A  dízel jövedéki adó nélküli, hektáronkénti 100 literes eladása, valamint január elsejétől minden benzinkúton jövedéki adó mentes gázolaj
  • A tejprémium 19 dinár/literenkénti emelése, a 2024-re javasolt 15 dinár helyett
  • 40 ezer dinár támogatás tehenenként
  • Egy százalékos támogatott hitelek, amelyek a meglévő hitelek refinanszírozására is felhasználhatók
  • Rendszerszintű szabályozás az árutőzsdei törvény által.

Korábban a gazdák és a szervezetek tárgyaltak ugyan a Földművelésügyi Minisztériummal, néhány napja pedig levelet is küldtek, amelyben elhatárolódtak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési törvény 2024-re várt módosítás magyarázataitól. Mileta Slankamenac, a „Kezdeményezés a Szerbiai Gazdák Túléléséért” Egyesület közgyűlésének elnöke a 021.rs-nek azt mondja, azért döntöttek a tiltakozás mellett, mert a tiltakozások és blokádok után az idén májusban elfogadott tételek egy része nem teljesült.

Elmondása szerint garanciákat kaptak a minisztériumtól és a kormánytól, hogy októberre megoldódnak a problémák, azonban nem történt semmi, és a legfrissebb belgrádi információk azt mutatják, hogy a helyzet nem fog javulni, ezért döntöttek a tiltakozás mellett.

Slankamenac úgy véli, a kormány halogatással próbálja elodázni a követelések teljesítését. Szerinte a választások megszervezése nem lehet akadálya a mezőgazdasági ügyek megoldásának, mert függetlenül attól, hogy december 17-e után ki lesz hatalmon, a mezőgazdaság problémái megoldásra várnak majd.