Egy korábbi rendelkezés miatt az ingyenes fogászati beavatkozás  csak a gyermekek, a várandós anyukák, valamint a 65 év felettiek számára volt elérhető, azonban Danica Grujičić egészségügyi miniszter a Telegraf.rs portálnak elmondta, hogy a cél az, hogy a fogorvosok visszatérjenek a városi és vidéki egészségügyi központokba.  Így egészségügyi kártyával ismét mindenki számára elérhetőek lennének a fogorvosi szolgáltatások, ingyenesen.

Ez azt jelentené, hogy az érvényes egészségügyi kártyával rendelkező állampolgárok ingyenesen vehetnék igénybe a fogászati szolgáltatásokat. Tehát az ingyenes fogászati kezelés mindenki számára elérhető lenne, akinek érvényes az egészségügyi kártyája, valamint sok munkanélküli fogorvos is munkát kapna. A megvalósítás érdekében jelenleg dolgozunk azon a törvénymódosításon, amely ezt lehetővé tenné. Az ellátást, megelőzést lehetővé kell tennünk, akadálymentesen Szabadkától Prizrenig

– magyarázta Grujičić miniszter. Az orvosok úgy vélik, hogy a múltban hiba volt az a rendelkezés, ami alapján az egészségügyi központokban csak bizonyos csoportok számára voltak elérhetőek a kedvezményes, vagy éppen ingyenes fogászati beavatkozások.