Elfogták Budapest VIII. kerületében egy drogterjesztéssel foglalkozó bűnszervezet 60 éves albán vezetőjét – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

A közlemény szerint az albán férfi magyarországi tartózkodási helyét a KR NNI derítette fel, majd az akciót a Terrorelhárítási Központ (TEK) hajtotta végre.
Kifejtették, hogy már évek óta folytattak eljárást egy olyan bűnbandával szemben, amely a gyanú szerint a Balkánról folyamatosan drogot csempészett Magyarországra.
A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozás szerint a 60 éves férfi irányítása alatt a banda tevékenységében – saját fia mellett – számos magyar állampolgár is részt vett.
A Magyarországra hozott drogot különböző albán és koszovói futárok vitték el a magyar dílerekhez, akik aztán értékesítették, majd az ebből befolyt összeget vagy a főnök fia vagy egy velük szoros kapcsolatban álló magyar nő vitte ki rendszeresen Szerbiába – írták.
Egy szállítmánnyal általában mintegy 10 kilogrammnyi kábítószer érkezett Magyarországra, a drog főként kannabisz volt.
Időközben hasonló bűncselekmények elkövetése miatt hét év szabadságvesztésre ítélte a banda vezetőjét a bíróság és nyolc évre kiutasította Magyarországról. A férfi tavaly nyáron szabadult, azóta azonban eltűnt a hatóságok látóköréből; tartózkodási helye ismeretlenné vált mind a magyar, mind a külföldi hatóságok előtt – ismertették.
A KR NNI mellett kereste őt több hatóság is, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van vele szemben, és a szerb rendőrök azért körözik, mert egy náluk folyamatban lévő eljárásban is felmerült, hogy a 60 éves albán férfi egy olyan bűnszervezet tagja, amely Koszovón és Szerbián keresztül az Európai Unió területére heroint, kokaint és kannabiszt csempészett be.
A szerb nyomozókkal való együttműködés során jutottak olyan információkhoz a KR NNI munkatársai, hogy a férfi Magyarországon tartózkodhat, majd több társszerv bevonásával sikerült azonosítani a pontos tartózkodási helyét, és végül – november 10-én – Budapesten fogták el. A nyomozók valamennyi hozzá köthető ingatlanban kutatásokat hajtottak végre, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt – közölték.