November 28-án, nyolc évnyi szünet után újraindult a vasúti közlekedés Szabadka és Szeged között. Napi öt járattal, kora reggeli, délután és késő esti indulásokkal, az utasok nagy örömére. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, itt van minden tudnivaló egy helyen:

Menetrend

Napi öt pár, azaz tíz járat lesz a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat fog kiszolgálni.

Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7 órakor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást). A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

Szabadkáról Szegedre tehát 6:03-kor, 7:37-kor, 13:37-kor, 16:37-kor és 19:37-kor indul személyvonat.

Szegedről Szabadkára pedig 5:19-kor, 8:58-kor, 14:48-kor, 17:58-kor és 21:43-kor indulnak a járatok.

Jegyárak

Szabadkától Szegedig 741 dinárba kerül a jegy, a menettérti pontosan a duplája.

Aki Szeged felől utazik, 6,2 eurónyi forintot, vagyis 2350 forintot kell fizetnie.

Szabadkától Palicsig a jegy 80 dinárba,

Hajdújárásig szintén 80 dinárba,

Királyhalmáig szintén 80 dinárba,

Horgosig pedig 135 dinárba kerül, legalábbis a Szerbiai Vasutak online jegyárusító rendszere szerint.

Egyébként a honlapon és applikáción keresztül is megvásárolható a jegy, de csak belföldi utazásra, Szegedet nem találja a rendszer. Ezzel ellentétben a jegy.mav.hu oldalon megvásárolhatjuk a jegyünket online akár Szabadka-Szeged útvonalra is.

Szeged–Horgos, Szeged–Bácsszőlős, Szeged–Hajdújárás között 4,80 euróért, azaz mostani árfolyamon számolva ~1800 forintért lehet utazni. Gyerekek 6 éves korukig ingyen utazhatnak, továbbá Magyarországon 15., Szerbiában 14. életévük betöltéséig féláron. A vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható 2 euróért a vonat személyzetnél.

A nyugdíjas kedvezmény nem érvényes

 Már a járat újraindításának első napján csalódást okozott a nyugdíjasoknak, hogy a bejelentett utazási kedvezmény a nemzetközi járatra nem érvényes. Érdemes latba venni ebben az esetben, hogy meddig váltunk jegyet és hogyan tudjuk a legolcsóbban megvásárolni a jegyet. A másik irányból is figyelembe kell venni, hogy a nyugdíjaskedvezményt csakis  a határig, vagyis Röszkéig vehetik igénybe az érintettek.

Hol váltható jegy?

Mint ahogy említettük, belföldre akár online is  megvásárolható a jegy a Szerbiai Vasutak applikációjában vagy a honlapon, de külföldre csakis a jegypénztárnál válthatunk jegyet. A Belgrád-Budapest gyorsvasút építése idején az ideiglenes jegyárusító bódé Szabadkán a Lidl-el szemben, az átjáró aljában található, ugyanitt kell felszállni a vonatra is és ide is érkezik meg. Ezt nagy pannókon jelzik is – cirillül.

Feltételek

A vonatban egyébként meleg van, van természetesen mosdó és Wi-Fi is.

Azok az utasok, akik azokon az állomásokon szállnak fel a vonatra, ahol nincs jegyárusítás, és nem váltható jegy, a vonaton megvásárolhatják azt, tudtuk meg a kalauztól az első napon.

A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt  (útlevélellenőrzésre és vámvizsgálatra 35 percet szánnak a menetrendben).