Forradalmi változtatást jelentett be a windowsos számítógépek billentyűzetein a Microsoft csütörtökön, kiderült ugyanis, hogy a Windows gomb mellett hamarosan a mesterséges intelligenciát előhívó Copilot gomb is lesz majd a Windows 11-es gépeken, méghozzá a szóköz-billentyűtől jobbra. A cég szerint ez egyszerűbben elérhetővé teszi majd az összes MI-funkciót, és hozzájárulhat ahhoz, hogy 2024 tényleg az MI PC-k éve legyen – olvasható a Microsoft blogján.

A Microsoft utoljára közel harminc éve hajtott végre hasonló jelentőségű változtatást, amikor bemutatta a Start menüt felhozó Windows gombot, az új gomb pedig ehhez hasonlóan fog majd működni, csak a Copilotot nyitja majd meg. Ezt eddig a Windows gomb és a C megnyomásával lehetett előhívni, ami korábban a Cortana nevű, már elkaszált virtuális asszisztenshez tartozott.

Az első ilyen gépek február végén kerülnek majd forgalomba. A cég alelnöke. Yusuf Mehdi a bejelentésben azt is hozzátette, hogy sosem volt még aktuálisabb elkezdeni használni a Copilotot, akár zeneszámokat, akár vázlatokat, akár képeket akar generálni az ember, és arról is írt, hogy a legjobb MI-élményért a jövőben egy olyan operációs rendszeren kell majd dolgozniuk, amely elmossa a határokat a felhő alapú és a helyi számítások között – írja a telex.hu.

Mesterséges Intelligencia (Illusztráció: Pixabay)