A Szabadkai Gazdagyesület elnöke, Miroslav Matković csütörtökön azt mondta, továbbra is a teljes összegről érkeznek a vízlecsapolási illetékről szóló végzések, annak ellenére jönnek hozzájuk, hogy tavaly év végén Szerbia kormánya azt ígérte, hogy lefelezik, majd teljesen megszüntetik az illetéket.

„A kormány tavaly novemberben arról tájékoztatott bennünket, hogy 2023-ra 50 százalékkal csökkentették a vízelvezetés díját, de közben azok a gazdák, akik az első két negyedévben a teljes összeget kifizették, ugyanazokat a végzéseket kapják a Vajdasági Vizeitől”, mondta Matković a Betának.

Aki az első két negyedévre a teljes összeget befizette, gyakorlatilag kiegyenlítette az adósságot, így nem világos, hogy a közvállalat miért küldi a végzéseket a tartozásról.

Erre a tartozásra – mint mondta – kamatot számolnak, ha nem fizetik ki időben.

Az adósság többek között meggátolja a gazdálkodókat abban, hogy hitelhez jussanak, mert a jóváhagyáshoz minden pénzügyi kötelezettség teljesítése szükséges.

A vízlecsapolási illeték eltörlése volt a gazdák egyik követelése a tavalyi tiltakozásokon.