Idén is a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet ad otthont az SZTE Fizikai Intézet tudománynépszerűsítő rendezvényének, a szegedi fizika napjának február 3-án, írja a Szegeder.

A 2006 óta minden évben megrendezésre kerülő esemény célja a fizika szépségeinek és érdekességeinek népszerűsítése a diákok körében. A helyszínen szegedi fizikusok mutatják be a fizika tudományos és ipari alkalmazásait előadások, interaktív programok, kiállítások, vezetett látogatások formájában.

Az első előadáson a látogatók megismerhetik a 2023-ban fizikai Nobel-díjjal jutalmazott attofizikai felfedezések és az ELI ALPS kapcsolatát, sőt, Krausz Ferenctől élőben is kérdezhetnek, hiszen a Nobel-díjas fizikus online bejelentkezik. Ezt követően a molekulák számítógépes modellezésének lehetőségeire derül fény.

A szervezők előzetes regisztrációhoz kötött vezetett látogatásokkal is készülnek, melyek során a résztvevők bejárhatják az ELI ALPS épületét, megtudhatják, milyen kísérletekre használható a motorfékpad, illetve az ELI interaktív eszközeit, játékait is kipróbálhatják a Fókusz látogatói térben.