A belgrádi fellebviteli bíróság ítéletet hirdetett Slavko Ćuruvija ügyében. Radomir Markovićot, Milan Radonjićot, Miroslav Kurakot és Ratko Romićot Slavko Ćuruvija meggyilkolásával vádolták, ám a pénteken kihirdetett ítélet alapján felmentették őket. A ma kihirdetett ítélet korábban, 10 hónapja született meg, azonban csak ma jelentették azt be.
A bíróság a védelem fellebbezésének és részben az ügyészség fellebbezésének helyt adva megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és felmentette Markovićot, akit emberölésre való felbújtással és emberöléssel vádoltak, míg Milan Radonjićot, Miroslav Kurakot és Ratko Romićot emberölésben való tettestársként állították bíróság elé. Az ítélet alapján azonban a fellebbezések során bebizonyosodott, hogy az elsőfokú bíróság az eljárás során megsértette a büntetőeljárás előírásait, emiatt pedig nem volt lehetőség szabályszerűen vizsgálni az ügyet, és ez a vitatott ítélet jogszerűségét is megkérdőjelezi. Továbbá nem a másodfokú bíróság végzése szerint jártak el, és nem is szüntették meg az ügy során jelentkezett szabálytalanságokat.

Kiemelték, hogy az elsőfokú bíróság fellebbezésekkel támadta az ítéletet, amely túllépte a vádat, megsértve a vádat és az ítéletet, és nem oldotta meg a vád tárgyát sem, továbbá a bizonyítékok szelektív értékelésével teljes mértékben figyelmen kívül hagyott bizonyos tényeket. A másodfokú bíróság ítélete szerint a bemutatott bizonyítékok ellenére az eljárás során nem állapították meg azt, hogy fennállt volna egy szervezett bűnözői csoport, és azt sem, hogy a vádiratban foglaltak szerint ki, mikor és hol vett részt a bűncselekmény előkészítésében. Leszögezték, egyetlen bizonyítékot sem terjesztett elő az ügyészség azon állításaik alátámasztására, hogy bárki a kormányzati struktúrából olyan jellegű parancsot adott volna ki, miszerint az újságíró életére kell törni.