Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek a magyarországi ellenzéki pártok hétfő délutánra, hogy az Országgyűlés mihamarabb megszavazza Svédország NATO-csatlakozását. A Fidesz-KDNP képviselői azonban – ahogyan azt előre jelezték – nem mentek el az ülésre. Így a napirendet sem tudták elfogadni, és a napirendi felszólalások után Lezsák Sándor berekesztette az ülést.

Erős üzenete volt ugyanakkor, hogy az ülést a karzatról figyelte David Pressman amerikai nagykövet, valamint Hollandia, Norvégia, Dánia, Lengyelország és Szlovákia budapesti nagykövete is. A Szabad György Irodaháznál megjelent a finn nagykövet is, aki a telex.hu helyszíni tudósítójának azt mondta, Finnország NATO-tagsága sem lesz teljes addig, amíg Svédország csatlakozását nem szavazzák meg.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szűk két órával a parlamenti ülés előtt Facebook-oldalán azt írta: a svéd NATO ratifikációra a rendes parlamenti ülésszak elején kerülhet sor, de ehhez szükséges a két miniszterelnök budapesti találkozója. „Ha a svédeknek fontos a csatlakozás, akkor idejönnek, ahogy Törökországba is elmentek.”

A török parlament két hete megszavazta az északi ország felvételét. A magyar parlament tavaszi ülésszaka a tervek szerint február 26-án indul. Kövér László úgy fogalmazott nemrég: ő nem érzi úgy, hogy bármi sürgetné Magyarországot, sőt, szerinte rendkívüli helyzet sem állt elő, és „valakinek utolsónak is kell lennie”.

A Fidesz-halogatás csak Oroszországnak kedvez. Az Országház épülete, előtérben a gyorsan eltüntetett Orbán–Putyin-csókos minidomborművel. (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)