Ma már senki nem vitatja, hogy a dohányzás káros az egészségre. Feladni ezt a szokást azonban még a legelszántabbak számára is embert próbáló feladat, pedig a tudósok szerint megéri, főleg hosszútávon: egy friss kutatás szerint ugyanis a leszokás után 15 évvel felére csökken a rák kialakulásának kockázata – írja az rtl.hu.

A Jama Network Open szaklapban nemrég publikált nagyszabású tanulmányból kiderül, hogy a dohányzásról való leszokás minden életkorban csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának esélyét. A kutatásban közel hárommillió dél-koreai adatait elemezték, akik 2002-től kezdődően vettek részt szűrővizsgálatokon, és 2019-ig rögzítették a náluk előforduló rákos megbetegedéseket, köztük a tüdő-, máj-, gyomor- és vastagbéldaganatokat. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy

  • a dohányzásról leszokók körében átlagosan 13 év és öt hónap után 42 százalékkal csökkent a tüdőrák kockázata;
  • a máj-, a vastagbél- és a gyomordaganatok esetében pedig 27, 20, illetve 14 százalékos mérséklődést mértek azokkal szemben, akik nem tették le a cigarettát.

De a kutatás arra is rámutatott, hogy még jelentősebben csökkenthető a rák esélye, ha valaki már fiatalabb korában abbahagyja a dohányzást. A tudósok azt találták, hogy azoknál a dohányosoknál, akik 50 éves koruk előtt letették a cigit, 57 százalékkal csökkent a tüdőrák kialakulásának esélye. Akik pedig ennél később rakták le, azok esetében ez a szám 40 százalék volt.

„A dohányzás abbahagyása életkortól függetlenül bizonyítottan csökkenti a rák, különösen a tüdőrák kialakulásának kockázatát. Sosem késő leszokni” – mondta a Guardiannek Dr. Jin-Kyoung Oh, aki a Szöul melletti Nemzeti Rákközpontban vezette a kutatást.

Illusztráció: Pixabay