Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Pártjának alelnöke, Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front társelnöke és Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalom elnöke beszélt a „Szerbia: Demokrácia válaszúton” című panel alatt. A Szerbia az erőszak ellen koalíció nevében szólaltak fel, a december 17-én Szerbiában tartott szabálytalan választások kapcsán.

Az Európai Parlament képviselői éppen most szavaztak a szerbiai választásokról szóló határozatról, amely független nemzetközi vizsgálatot szorgalmaz a decemberi szerbiai parlamenti, tartományi és helyhatósági választások szabálytalanságairól, különös tekintettel a belgrádi választásokra.

Szükségünk van a segítségükre

Marinika Tepić, az SSP alelnöke a szerbiai helyzetről szólva a következő példát hozta fel
Néhány nappal ezelőtt, délután hat és nyolc óra között Vučić élő adásban volt az összes országos frekvenciájú televízióban, bemutatva a Szerbiára vonatkozó tervet 2027-ig. Szombaton a kampányt 48 csatornán sugározták egyszerre. Ez mind annak a szerbiai politikai kampánynak a része, amely Vučić hatalomra kerülése óta nem állt le

– mondta Tepić, majd hozzátette, hogy világosan dokumentálták mind a hazai, mind a külföldi megfigyelők összes jelentését a választási eseményekről.

Ezzel arra kérem önöket, hogy támogassák az Európa-párti ellenzék azon kérését, hogy missziót küldjenek mindezen szabálytalanságok kivizsgálására és olyan ajánlások megfogalmazására, amelyeket mind a kormánynak, mind az ellenzéknek teljesítenie kellene. Majd megismételnénk a választásokat minden szinten. Szükségünk van önökre!

– mondta Tepić, és arra a következtetésre jutott, hogy éhségsztrájkjával a nemzetközi közösséget célozta, felhívva a figyelmet arra, hogy segítsenek az országnak megteremteni a normális választási feltételeket.

Ebben a megoldásban reménykedtünk

Radomir Lazović beszéde elején elmondta, hogy nem céljuk Szerbia polgárainak megbüntetése.

Ez az állásfoglalás nagymértékben alátámasztja azon szerbiai erőfeszítéseinket, hogy leleplezzük a választási lopást és Aleksandar Vučić tekintélyelvű rezsimjének valódi arcát. Szerbia polgárai ellenezték ezt a tekintélyelvű rendszert, ezrek voltak az utcán, az emberek dühösek és szomorúak, nagyon felháborodnak a lopás miatt. Megkerestük a hazai bíróságokat, ügyészséget, rendőrséget, de nem kaptunk választ. Jogi csapataink az előző nap óta mindent megtettek a szerbiai intézményekben. Nem akarom titkolni, örülünk a történteknek, mert ebben a határozatban reménykedtünk. Elégedettek vagyunk azzal, hogy ez a határozat tartalmazza mindazt, amire rámutattunk

– mondta Lazović, és hozzátette, hogy a szerbiai ellenzék évek óta figyelmeztet a történtekre. Hozzátette:

Álljunk ennek útjába, amíg nem késő Szerbiának változtatni, és visszatérni a demokrácia útjára. Ezért kérjük az EP misszió kiküldését, valamint a sürgős független vizsgálat elrendelését nemzetközi szakértők által. Örülök, hogy itt vagyunk, örülök, hogy számíthatunk Európára, Európa pedig számíthat Szerbiára.

Pavle Grbović elmondta, hogy Szerbia jelenleg mély társadalmi és politikai válságban van.

A tavalyi évet az elmúlt idők talán legnagyobb válsága jellemezte Szerbiában, amelyet az állam nem kezelt megfelelően. Nem reagált megfelelően a két mészárlásra, nem tett semmit az incidensek megelőzésére, senkit nem vontak felelősségre. Mi ellenzéki politikusokként rendkívüli országgyűlési és városi választásokat követeltünk a válság megoldása érdekében. Kérésünket a Banjska esetig figyelmen kívül hagyták, majd néhány nappal később Vučić úgy döntött, mégis választások lesznek. Ugyanis ez volt az egyetlen olyan lépés, amely elterelhette a figyelmet a katasztrófális eseményekről

– mondta Grbović, és hozzátette, hogy tudjuk, hogyan néztek ki azok a választások, és az egész államapparátus arra vállalkozott, hogy még nagyobb válságot idézzen elő.

Ez egy gondosan megtervezett és végrehajtott folyamat volt. A választókat egyik településről a másikra vitték, szomszédos országok állampolgárait hozták Belgrádba szavazni, amit többen lehetővé tettek

– emelte ki.

Nem a polgárok ellen irányul

Klemen Grošelj, európai parlamenti képviselő elmondta, hogy ez nem Szerbia polgárairól szól, hanem a szerb uralkodókról. Mint mondta, sok szlovénnak van olyan tapasztalata politikusokkal kapcsolatban, akik azt gondolják, hogy az ország az ő tulajdonuk és az ő sorsuk az ország sorsa. Azonban, mint mondta, minden politikus tudja, hogy egy nap abbahagyja a politizálást.

Az önök érdekében dolgozunk, a lakosok bíznak bennünk, ezért biztosítani kell a szabad választások és a demokrácia pilléreit, azért, hogy Szerbia polgárai is szabad választásokon szavazhassanak

– mondta Grošelj és hozzátette. hogy ami ezeken a választásokon történt, az elfogadhatatlan egy EU-tagjelölt ország számára. Viola von Kramon zöldpárti képviselő hozzátette, hogy a legutóbbi választások ellopása után egyértelmű volt, hogy erőfeszítéseket kell tenni a jogállamiság megmaradása érdekében.

Zelenović: A választási lopás mértéke soha nem volt nagyobb

A Zajedno társelnöke, Nebojša Zelenović társelnök azt mondta, Szerbia minden polgára támogatja őket. Megköszönte a megfigyelőknek a munkát, akik segítettek abban, hogy a választási csalásokra bizonyítékot tudjanak szolgáltatni.

A választási csalások mértéke és nagysága a valaha legnagyobb mértékű volt Szerbiában. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat megmutatja majd, hogy Vučić még a parlamenti választásokon sem kapott többséget. Mindannyian követeljük a december 17-én megtartott összes választás megsemmisítését

– mondta Zelenović, és hozzátette, hogy a határozat lesz az első lépés Szerbia európai útján. Biljana Stojković társelnök hozzátette: fontos látni, mennyire fontos ez a pillanat Szerbia számára.

Az EU és intézményei jelentik az egyetlen akadályt, hogy Vučić olyan legyen, mint Lukasenko. Fontos  észben tartani, hogy ez az a pillanat, amikor útjába kell állnunk.

– mondta.