A belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolába járó diákok szülei a FoNet hírügynökségnek megerősítették, hogy a tanintézményben normálisan folytatódik a tanítás azt követően, hogy az egyik nyolcadik osztályos tanuló táskájában kést találtak.

– A reggeli esettel kapcsolatos minden gyanús dolgot időben elhárítottunk, az illetékes hatóságok foglalkoznak tovább az üggyel. Az A váltásban a tanítás normálisan folytatódik – áll abban az értesítésben, amit a szülőknek küldtek.

Belgrádi lapértesülések szerint az iskolát a nap folyamán Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter is felkereste.

Amint arról ma már írtunk, a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, ahol tavaly májusban tömeggyilkosság történt, ma az egyik tanulónál kést találtak, ezért a többi tanulót hazaengedték.

N1: Hazaengedték a Ribnikarban tanulókat, kés lehetett az egyik diáknál

A belügyminisztérium (MUP) megerősítette, hogy az iskola diákjánál kés volt, de a közleményben kiemelték, hogy senki sem sérült meg, és az érintett diák sem fenyegetett senkit.

A tanuló azt mondta, hogy a táskájában talált kés nem az övé.

A belügyi tárca szerint minden gyerek biztonságban van.

MUP: Kést találtak a diáknál, de mindenki biztonságban van

A MUP azt üzente, hogy az iskolarendőr jelenléte, valamint a tanulókkal és az iskolai dolgozókkal való együttműködés kulcsfontosságú az esetleges incidensek megelőzése és a diákok biztonsága érdekében.