Habár a szerbiai parlament még nem választott elnököt és alelnököket, az államfő már elkezdte a tárgyalásokat a kormányalakításról, ami egyébként alkotmányos kötelezettsége. Aleksandar Vučić meghívását azonban három lista is elutasította, mivel nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni vele.

Az európai országok zömében a választásokat követő 69. napon az új kormány lázasan készül, hogy beszámoljon az első 100 napban elvégzett munkájáról, Szerbiában még csak most indulnak a kormányalakítási tárgyalások. Ezekre elsőként Shaip Kamberi érkezett meg, aki az országban élő albán kisebbség egyetlen képviselője.

– Semmilyen lehetőség sincs, hogy a kormány munkájában részt vállaljunk. Az viszont egy lehetőség, hogy elkezdjék a hét pontból álló terv megvalósítását. Nemzeti tanácsunk még 2022-ben tartott konzultációkat hét minisztériummal és a terv megvalósításának 2023-ban el kellett volna kezdődnie. Most 2024-et írunk, és ez még nem indult el – üzente Kamberi.

Habár oroszul nem beszél úgy mint a valódi oroszok, Slobodan Nikolić az orosz nemzeti kisebbség parlamenti képviselője. Ő sem érdekelt abban, hogy kormánytag legyen. Az ODKB orosz katonai szövetségben azonban szívesen lenne megfigyelő.

– És esetleg abban is érdekelt vagyok, hogy a szerb-orosz baráti társaság elnöke lehessek, ami természetes – jelentette ki Nikolić.

A sorban Sulejman Ugljanin, a sandžaki Szociáldemokrata Akció vezetője következne, de ez a párt hivatalosan azt javasolta, hogy a kormányalakítási tárgyalásokkal várják meg, mit dönt az Alkotmánybíróság a december 17-ei választásokkal kapcsolatos panaszok ügyében.

A Szerbia az erőszak ellen és a NADA koalíció is elutasította a tárgyalásokat.

– Nincs mit tárgyalni azzal az elnökkel, aki megsérti az alkotmányt – jelentette ki korábban az Új Demokrata Párt elnöke, a NADA koalíció vezetője, Miloš Jovanović.

Ilyen választások után nincs mit beszélni az elnökkel – jelentette ki Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke, a Szerbia az erőszak ellen koalíció egyik húzóneve.

Tepić: Nem megyünk el a kormányalakítási konzultációkra, elindultunk egy másik úton

Vučić kedden az Usame Zukorlić és a Tomislav Žigmanov nevével fémjelzett listák képviselőivel tárgyal, majd a Vajdasági Magyarok Szövetségének illetékeseivel.

Ezután a Szerbiai Szocialista Párt képviselőit várja Szerbia elnöke, a végén pedig saját pártjának, a Szerb Haladó Pártnak a tagkjait.

Amikor ezek a tárgyalások formálisan véget érnek, az államfő akkor közli majd, hogy kit bíz meg a kormányalakítással.

Aleksandar Vučić (Beta)