Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök szombaton délelőtt 10 órakor mond beszédet a köztársasági elnöki főtitkárság épületéből – közölte az elnökség.

Vučić a belgrádi városi közgyűlés pénteki ülésének elhalasztását követően jelentette be szombat délelőtti beszédét, miután a belgrádi városi képviselőtestületben pénteken sem alakult meg a többség, holott – mint arról az előző időszakban a kormányközeli médiából és magától Szerbia elnökétől is tájékozódhattunk-, a haladók folyamatosan nyomást gyakorolnak a többség kialakítására a fővárosban.

Hozzátette: ha nincs teljes legitimitása a többségnek, akkor nincs ok arra, hogy ne tartsanak újabb belgrádi választásokat.

Vučić az ODIHR jelentésével kapcsolatban elmondta, hogy számít az ajánlások végrehajtásának megkezdésére, illetve a megismételt belgrádi választások lehetséges időpontjáról is szó esett.

„A határidő március 3-án jár le, és ha március 3-án nincs többség, akkor április 21-én vagy április 28-án lehet a választásokat megtartani, mert a határidő 45-60 nap. Májusban is lehet, amennyiben megválasztják a városi közgyűlés elnökét” – mondta Vučić.