Alapítványt hoznak létre, amely Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elhunyt elnökének a nevét viseli majd és egy díjat is elneveznek a néhai politikusról. Többek között erről beszélt fia, Pásztor Bálint, a párt új elnöke a Hét Napnak adott interjújában.

– Az a cél, hogy egyrészt Pásztor István emlékét és munkásságát ápoljuk, illetve őrizzük mindazt, amit ő ezért a közösségért tett. Másrészt pedig, hogy anyagilag is támogassa azokat a célokat, amelyeket Pásztor István fontosnak tartott, és amelyekre vonatkozóan jelen pillanatban nem igazán léteznek Vajdaságban támogatási formák, illetve lehetőségek. Például a fiatal, tehetséges sportolóknak a kijutása, eljutása különféle versenyekre. Ő ezt nagyon fontosnak tartotta, elsősorban azon sportágak esetében, amelyek nem a leginkább támogatott és leggazdagabb sportágaknak számítanak – mondta Pásztor Bálint. Hozzátette, ami a díjat illeti, az alapítvány majd pontosan kidolgozza a kritériumrendszert, de olyanoknak kell kapniuk, akik azoknak az értékeknek a teljesüléséért küzdenek, amelyekért ő küzdött.

Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy vezetése alatt nem fog megváltozni a VMSZ politikai irányvonala. Magyarországon a Fidesszel, Szerbiában a Szerb Haladó Párttal kívánnak továbbra is együttműködni.

– Ezenkívül meggyőződésem, hogy minden korszaknak és mindegyik pártelnöknek meg kell hogy legyenek a saját elképzelései, a saját arcéle. Tehát annak ellenére, hogy a VMSZ sikeresen működött az elmúlt másfél évtizedben, szükség van arra, hogy bizonyos dolgokon változtassunk, frissítsünk, hogy rend és nyugalom legyen. Ennek érdekében mindazon, ami nem szolgálta a VMSZ sikerességét, javítani fogunk – nyilatkozta a hetilapnak a politikus.