Befejeződött Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi beszéde a Nemzeti Múzeum előtt Budapesten.

A miniszterelnök szerint “ a márciusi ifjak szülei tudták, hogy haza csak addig van, amíg valaki szeresse. Tudták, hogy a magyar haza örökös fenyegetés árnyékában él” . Arról beszélt, Magyarország nem elég nagy és nem elég gazdag ahhoz, hogy önmagában működjön. A magyar hazát csak és kizárólag polgárai szeretete, szívek ereje tartja fenn. „Ez tesz bennünket különlegessé” – tette hozzá, tudósíta Telex.hu.

„A nyugati világban ma emberek millió élnek úgy, mint akik a semmiből jönnek, és a semmibe mennek. Ezért nincsenek, és meggyőződésük szerint nem is kell tekintettel lenni senkire és semmire – fogalmazott a miniszterelnök. – Mi magyarok azonban másként élünk. Mi jövünk valahonnan, és tartunk valahová.”

Minden, amink van, az elődeinktől kaptuk, és vele a küldetést is, hogy fenntartsuk és továbbadjuk, folytatta. Nálunk a szabadság nem öröm vagy szenvedés, bennünket nem tesz szabaddá, ha mindenki azt teheti, amihez kedve van. „Nekünk a szabadság az, ha olyan hazát építhetünk magunknak, ahol nincs a fejünk felett háziúr” – jelentette ki Orbán.

A Nemzeti Múzeum előtt (MTI)

„Mi vagyunk a homok a gépezetben, a tüske a köröm alatt, mi vagyunk azok, akibe beletörik a bicska, a fejsze” – folytatta Orbán.

A magyar történelemben már rájöhetett mindenki, hogy azzal jár jól, ha békén hagynank bennünket. A kiegyezéskor is megmutattuk szerinte, hogy ha megkapjuk a tiszteletet, mi is megadjuk azt, ami jár, és békés, virágzó korszakot teremtünk, ameddig a szem ellát.

Úgy tűnik, egyedül Brüsszel nem akarja megérteni ezt, fogalmazott Orbán. „Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, nincs más választásunk, mint hogy el kell foglalnunk Brüsszelt”.

Orbán szerint „Brüsszel nem az első, amelyik szemet vetett Magyarországra. Büszke és önérzetes nép a miénk. Bennünket meghajlítani, hódoltatni, belőlünk kiszorítani a szuszt kétszeres siker. Ezzel lehet elvenni a többi mozgolódó rebellis kedvét is. Az elmúlt 500 évben minden birodalom belátta, hogy elnyomással, zsarolással, erőszakkal, Bach-huszárokkal, pufajkásokkal nem megy velünk semmire. Elfogyott a félhold, elkopott a kéfejű sas karma, elvásott a vörös csillag is”.

A nyugati világban azt képzelik, hogy az ember csak úgy van magában, kizárólag ő dönti el, hogy fiú lesz vagy lány, a család lesz, amit kitalál magának, a haza pedig működési terület, de mi magyarok ebben nem hiszünk. Mi tudjuk, ha egyedül állsz a világban, nem szabad vagy, hanem magányos” – mondta Orbán. Szerinte a magyar az honfitárs, és az is társ, aki utánunk jön. A magyarok élete ugyanis folyamatos láncolat, Szent Istvántól Petőfin át egészen mostanáig, hozzánk, mondta.

Az árulót elfelejtük, az áruló meghalt, nincs, és nem is volt soha – üzente Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Petőfiék óta minden magyar nemzedék és minden magyar fiatal számára eljön az idő, amikor dönteni kell: „a magyar igazság ösvényén indulsz el, vagy a Soros-birodalom sugárútja felé kanyarodsz, követ törsz vagy katedrálist építesz, brüsszeli gyárszalag vagy magyar szabadság”.

Orbán Viktor szerint a június 9-i EP-választás tétje, hogy „kiállsz a hazárt, vagy inkább idegenek kenyerét eszed”.

A beszéd végén Orbán az Operettszínház színészeivel elénekelte a Kossuth-nótát.