Egy izgalmakkal teli, hat gólt és egy piros lapot hozó mérkőzésen gyűjtötte be a győzelemért járó pontot a Topolyai Sport Club a szerb Szuperliga 26. fordulójában: a bácskai rangadón, amelyen a TSC ellenfele a szabadkai Spartacus volt, a vendégek 4:2-re nyertek, s szinte biztos, hogy a harmadik helyen kezdik majd meg a harmincadik forduló után kezdődő rájátszást.

A TSC Milan Radin 17., valamint Aleksandar Ćirković 28. percben lőtt góljaival gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, s Saša Jovanović 58. percben szerzett góljával úgy tűnt, hogy el is döntötték a győztes kilétét. A hazaiak azonban nem így gondolták, s hét perc alatt Miloš Mijić, valamint Vojo Ubiparip találataival egy gólra zárkóztak fel. A 67. percben Martinović kiállítása miatt a Spartacus tíz emberrel folytatta a találkozót, s hat perccel később Ćirković kihasználta, hogy rá nem jutott védő, s megszerezte csapata negyedik gólját is, s mint később kiderült, egyben a végeredményt is beállította.

A TSC 53 ponttal a harmadik helyen várja a következő mérkőzést, amelyet március legvégén rendeznek Topolyán, ahol Lazetić kiválasztottjai a Voždovacot fogadják.